II. Közép-nyírségi Református Találkozó Baktalórántházán
2008.06.19.

Augusztus 20.-a Államalapításunk ünnepe. Egy nagy, egységes keresztyén nemzetállam létrejöttének ünnepe ez. Mindezek tudatában került megrendezésre az ünnep nyitányaként 2008 augusztus 17.-én vasárnap Baktalórántházán a II. Közép-nyírségi Református Találkozó. A találkozóra meghívást kapott 64 történelmi és 8 csatolt vármegye református lelkipásztora, képviselve megyéjét és ezzel jelképesen összegyûjtve az egységes nemzetet egy helyre, egy közös ünnepre és megemlékezésre.

A találkozó a Történelmi Vitézi Rend és a Magyar Nemzetõrség Hajdú-Bihar megyei Fõnix Egységének bevonulásával kezdõdött. Dr. Kovács Kálmán lelkész köszöntése után Balogh Zoltán tartott istentiszteletet. Igehirdetése a Krisztusi szeretetrõl és az együvé tartozásról szólt. Az Igehirdetés után Németh Zsolt az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szólt a megjelentekhez a „Biblia hatása életünkre” címmel. Mélyre hatottak a gondolatok a lelkekben és remélem a rendezvényen kívül is sok helyre eljutnak a médiák segítségével!

A nyírbátori és a vajai református énekkar gyönyörû dalai után Nagy Csaba tárogatómûvész énekeltette meg a jelenlévõket a régi Himnusz és a régi Székely himnusz kíséretével.

Ezek után került sor a vasárnap délután legmeghatóbb és legemelkedettebb részére. A vármegyék képviselõi egyenként kiszólítva vehették át a vármegyéjüknek szánt Szentírást. Nem egy alkalommal láttam könnyes szemeket az átvevõknél és gyakran a köszönõ szavak után a gyülekezet szemeiben! Magasztos érzés volt együtt lenni, érezni és éreztetni az együvé tartozást. A Bibliák egysége által alkotott térképek nem szétdarabolásra kerültek a szétosztáskor, hanem hazatérve hirdetik majd nemzetünk örök egységét!

A Történelmi Vitézi Rend képviseletében v. Pintér Kornél törzskapitány úr, a Magyar Nemzetõrség Hajdu-Bihar megyei Fõnix Egységének nevében pedig v. Fekete Ferenc Zoltán nemzetõr dandártábornok úr adott át Bibliákat. A záró Áhitatot Zán Fábián Sándor a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke végezte. Szavai méltó befejezést adtak a rendezvény templomi részének.

Számomra a találkozó legszebb része volt, amikor a templomkertben a több mit 70 lelkész spontán énekkara elénekelte a Szózatot. Sikerült megint könnyeket csalni a szemünkbe. Köszönjük!

A találkozó zárásaként állófogadás keretében az együttlétünkre emlékeztetõen vitéz Pintér Kornél Észak-Dunántúl törzskapitányának és vitéz Fekete Ferenc Hajdú-Bihar megye székkapitányának valamint a Rendünk díszõrséget vállaló tagjainak egy-egy névre szóló Szentírást adtak át Zán Fábián Sándor kárpátaljai és Csûri István a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület mb. püspökök.

Vitézi Rendünk méltóan képviselte ünnepségünk alatt a vitézi hitvallást és a megjelent országos médiumoknak köszönhetõen ezt hírét vitték szerte a hazában, határon innen és határon túl. Nagyon jó volt látni azokat a református lelkészeket, akik büszkén hordták mellükön a vitézi jelvényt és viselték a találkozó alatt a vitézi köpenyt. Testvérek között voltunk azon a vasárnap délután!

Baktalórántháza, 2008. augusztus 19.

Fotó és szöveg: v. Bacskó György mb. vitézi hadnagy

 

 

Vissza