Új emlékművet avattak a Székely hadosztály hősei tiszteletére Hadadon
2010.10.31.

 

Szatmár megye - A Történelmi Vitézi Rend illetve Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese kezdeményezésére emeltek új emlékművet a II. Székely hadosztály Hadadon elesett hőseinek tiszteletére.

Az 1919-es II. Székely hadosztály Hadadon elesett hőseinek tiszteletére emelt emlékművet leplezték le 2010. október 31-én ünnepélyes körülmények között a megye határán levő településen. Gottfried Barna történész, a hadadi események szakértője beszédében emlékeztetett arra, hogy a hadadi csata és az I. világháborús hősök tiszteletére már 1944. április 16–án felavattak egy emléktáblát, viszont a kommunizmus korszakban ezt le kellett szedni. Balogh Ferencz polgármester úgy tudja, ezt a táblát még őrzik a faluban.

Szombaton egy olyan emlékművet avattak, amelynek kezdeményezője a Történelmi Vitézi Rend , illetve Nagy Sándor , a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese. A Szatmár Megyei Tanács, az RMDSZ Szatmár megyei szervezete, a Hadad Község Polgármesteri Hivatala és a helyi tanácsa, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, magánszemélyek és alapítványok, illetve a kezdeményezők támogatásával kivitelezték az elképzelést. „A Történelmi Vitézi Rend Erdélyben a 48–ik emlékművet avatta ma Hadadon” – hangsúlyozta vitéz Kocsis László, a Rend törzskapitánya.

Az ünnepség istentisztelettel kezdődött a Dégenfeld Oktatási Központban, amelyen a Történelmi Vitézi Rend magyarországi és erdélyi székeinek képviselői díszmagyar ruhába öltözve, zászlóikat fogva őrizték a szószék előtt elhelyezett Szent Korona másolatát. „Merjünk jövendőt ígérni a leszármazottainknak” – fogalmazott Nagy Sándor esperes, majd nemzeti öntudatra biztató imájában azt mondta: „Uram, segíts meg, hogy a magyarok megértsék egymást és ne hadakozzanak!”

„Ez a műalkotás emlékeztessen arra, hogy tiszteljük egymást, hogy békében éljünk egymás mellett” – mondta ünnepi beszédében Balogh Ferencz. Csehi Árpád Szabolcs, a megyei tanács elnöke hozzátette: „Nincs olyan nép Erdélyben, amelynek ne lenne emlékeznivalója a 20. századi pusztításokra. Hiszem azt, hogy ez az emlékmű figyelmeztetés arra, békében éljünk egymás mellett, hogy a jövőben ne legyen szükség arra, hogy 21. századi vérengzések elesettjeiért emeljenek emlékműveket.”

Erdei D. István, az RMDSZ Szatmár megyei képviselője Márton Áron egykori római katolikus püspök szavait idézte: „Annyit érünk, mint amennyit nyújtani tudunk népünknek.” Majd arról beszélt a politikus, hogy szükség van egy olyan helyre, ahol leróhatják kegyeletüket azok előtt, akik életüket adták a harctéren.

Az ünnepet a szatmárnémeti Református Gimnázium diákjainak zenés, verses összeállítása tette felemelőbbé, a hadadi református egyházközösség és lelkipásztora, Kurta–Tőtős Beáta pedig a vitézek ajándékát (egy magyar zászlót) vehették át vitéz Hunyadi Lászlótól, a Történelmi Vitézi Rend főkapitányától.

 

Vissza