Dr. czegei Wass Endre levele vitéz Hunyadi Lászlóhoz, a vitézek főkapitányához

 

 

Dr Endre Wass von Czege,

Hamburg 2007, augusztus 30.

A Czegei Wass család nevében hálásan megköszönöm, hogy a Vitézi Rend tagjai sorába fogadja édesapánkat, Wass Albert írót. Életműve alapján ő valóban méltán kerül abba a nemes és történelmi társaságba, ahol a nemzeti összetartozást, a magyar nép történelmi örökségeit hűen őrzik és ápolják. A Vitézi Rend jelképesen hozzájárul ahhoz, hogy Wass Albert hontalansága megszűnjön. Tisztelet és hála övezze mindazoknak az emlékét, akik munkásságukkal, hősiességükkel, hazafias gondolkodásukkal és alkotásukkal a magyar nép felemelkedéséhez hozzájárultak! Meg vagyunk győződve, hogy édesapánkat is ez a cél vezérelte kilenc évtizeden keresztül.

A Czegei Wass Alapítvány éppen ebben a szellemiségben működik, a magyarok, elsőrendűen Erdély magyarságának boldogulása és megmaradása a cél, ami Wass Albert missziójának a folytatása. Könyvei kiadásával mind kulturális, mind szellemi és anyagi támogatást kívánunk nyújtani a magyarok nagy családjának.

A Czegei Wass Alapítvány nevében is hálásan köszönöm a befogadást, lehetőség szerint Simó József, a Czegei Wass Alapítvány budapesti elnöke fog bennünket képviselni a Vitézi Rend poszthumusz díjátadó ünnepségén.

Tisztelettel, Wass Endre

Wass Vid, Wass Huba, Wass Miklós és Wass Géza nevében

 

 

Vissza