Vitézi állománygyűlés Izsákon
2011.11.19 

A TVR Bács-Kiskun megyei alcsoportja 2011. november 19-én Izsákon tartotta őszi állománygyűlését. A zászlók bevonulását követően Vesztergám Miklós tárogatóművész kíséretével énekelük el a Himnuszt. Ezt követően vitéz Suhajda Krisztián megyei székkapitány ismertette a tavaszi állománygyűlést követő időszakban elvégzett rendi munkát. Az alcsoport még soha nem vett részt ennyi rendezvényen, megmozduláson. Közel 20 eseményből néhány:

- három útmenti feszület rendbetétele, felújítása, újraszentelése,

- a kecskeméti Szentháromság temetőben I. világháborús sírok rendbetétele,

- hősök napjának megünneplése, több helyszínen is képviselve a Rendet,

- főkapitányunk által felújított kehely ünnepélyes átadása a kecskeméti Barátok Templomának,

- dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr tiszteletbeli vitézi avatása,

- nemzeti ünnepeinken való megjelenések, stb.

A székkapitányi beszámoló után vitéz Hunyadi László f őkapitány tartott tájékoztatót a Rend aktuális helyzetéről, majd a hozzászólások, tervek, leendő feladatok megbeszélése következett. Bajtársi ebéddel folytatódott a program, halk tárogatószó mellett, néha közös énekléssel. Késő délután fejeződött be a nagy létszámú találkozó.

vitéz Tiszavölgyi István mb. vitézi hadnagy