Szobrot állítanának vitéz Sebő Ödönnek Gyimesbükkben
2011.12.20

A történetírásból, valamint a Halálraítélt zászlóalj c. könyvből is tudjuk: vitéz Sebő Ödön főhadnagy 1944. szeptemberében három hétig védte a gyimesi szorost a határvadászaival a többszörös túlerőben lévő, betörő szovjet csapatok ellen. A maroknyi helyőrség parancsnoka olyan legendás bátorságról és hazaszeretetről tett tanúbizonyságot, amely példamutató az utókor számára. Sokunk számára ismeretes, hogy egy felbecsülhetetlenül értékes összefogással helyreállították "az utolsó őrházat" és a Rákóczi-vár környékét Gyimesbükkben. A 2007-es felszentelése óta ez a hely zarándokhellyé változott. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy méltó megemlékezésképpen, e helyen szobrot állítunk a hős parancsnoknak, vitéz Sebő Ödönnek. Az ügy érdekében szoborállítási bizottságot hoztunk létre, amely a következő személyekből áll: Ferenczes István -József Attila díjas költő, író, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja; Bilibók Ágoston, a gyimesbükki vasúttörténeti múzeum gondnoka; vitéz Deáky András, a gyimesbükki magyar iskola nyugalmazott igazgatója; vitéz Kovács György; Mihók György, a gyimesközéploki Csángó Hagyományőrző Ház alapítója; és az ötletgazda, Gál Péter.

A szobor tulajdonosa az összmagyarság és ezen belül a mindenkori gyimesbükki magyar közösség lesz. A szobor felállításának helyét ez a közösség és az egyenesági leszármazott, Sebő Ferenc döntik el. A szobor kivitelezéséhez szükséges réz- illetve bronz gyűjtését már elkezdtük. Azok a személyek, akik ilyen formában tudnak hozzájárulni a szoborállításhoz, a rezet leadhatják a gyimesközéploki kultúrotthon igazgatójának, Mihók Györgynek. A magyarországi ügyintézésre Dr. Hamza Lászlót és Dr. Hamza Lászlónét kérték fel (elérhetőségük +36/70/3455535, e-mail: kerecsen.hamza@gmail.com).

Akik pénzt adományoznak, a következő bankszámlákra fizethetik be: 

Asociatia Pro Ghimes-Faget - Gyimesbükkért Egyesület
OTP Bank-Romania, Agentia Miercurea-Ciuc - Csíkszeredai Kirendeltség
Cod client: 531232
Cont IBAN: RO 91 OTPV 260000531232 EU 01
RO 41 OTPV 260000531232 HU 01
RO 37 OTPV 260000531232 RO 01
Cod SWIFT: OTPV  ROBU

Megkérjük az adományozókat, hogy a banki befizetés formanyomtatványára szíveskedjenek feltüntetni: a Sebő-szobor elkészítésére. Úgy a réz, mint a pénzadományokról pontos nyilvántartást fogunk vezetni. A hozzájárulók névsorát egy utólag kiadott Sebő-albumban tesszük közzé.

Érdeklődés és kapcsolattartás:

deaky41@gmail.com
telefon: +40/740/897878 vagy +40/723/591410

Hozzájárulásukat előre is köszönjük. A bizottság nevében: Gál Péter