Hõsök napi megmlékezések
2012.05.02.

Május utolsó vasárnapján a vitézek számos helyen megemlékeztek a vilgáháborúkban elesett magyar katonákra. Összeállításunk néhány helyszínről tudósít.

Kalocsán ez alkalommal  szentelték fel a Doni Emlékművön a 201 kalocsai II.világháborús hősi halott nevét tartalmazó márványtáblát, amelyet kettőszázegy nevet megőrző táblát Rabb Mihály versét követően Török Ferenc polgármester avatott fel. A személyesen is érintett polgármester beszédében annak fontosságát hangsúlyozta, hogy ezen a helyen méltóképpen emlékezhetnek családtagjaik azokra a katonákra, akik névtelen sírokban nyugszanak. - Itt bármikor gyújthatunk gyertyát emlékükre, bármikor elhelyezhetünk egy szál virágot, hogy ezzel is adózzunk emléküknek. Nagyapámra én is itt emlékezem, az ő tiszteletére is gyújtok gyertyát – zárta gondolatait a város első embere, majd átadta a szót Kalló Krisztián plébánosnak. Az eperföldi templom plébánosa megáldotta és felszentelte a kalocsai áldozatok emléktábláját, amit követően az önkormányzat és a résztvevők – köztük dr. Bagó Zoltán EP-képviselő – is elhelyezték a kegyelet virágait az emlékműnél. Eközben mind a kétszázegy, táblába vésett név elhangzott, Mozart Requiem Lacrimosa tételének aláfestésével.

***

A világháborúk tőlünk vásárhelyiektől országosan a legtöbb áldozatot követelték – jelentette ki dr. Kószó Péter a hősök napja alkalmából május 27-én Hódmezővásárhelyen tartott megemlékezésen, amely a Kossuth téren, az I. világháborús emlékműnél kezdődött. Az önkormányzat, a honvédség, a Történelmi Vitézi Rend és a civil szervezetek összefogásával megvalósult főhajtás és koszorúzás a második világháború áldozatainak emlékművénél, a levente emléktáblánál, valamint a Római katolikus és Kincses temetőben az I. világháborús hősök sírjainál illetve a hősök parcellájánál folytatódott.

***

Szegeden a Hősök Kapujánál (Porta Heroum) v. Gimesi István székkapitány helyezte el a az emlékezés koszorúját a vitézek nevében.