50 éves fennállását ünnepli az 1962-ben Németországban megalakult Magyar Vitézi Rendtagok Bajtársi Szövetsége

Nemzetes Hölgyeim és Uraim!
Kedves Rendtársak!

2012. október 29-én ünnepeltük a Vitézi Rend Németországban, a szabad világban történt megalakulásának és bírósági bejegyzésének 50 éves jubileumát. Ebből az alkalomból egy honlapot is megnyitottunk, megtekinthető itt (kattints).

Az 50 esztendeje bejegyzett Vitézi Rend megnevezés magában foglalja egyrészt az 1962. február 25-én újjáalakult hagyományos/történelmi (1920-ban vitéz Horthy Miklós kormányzó által alapított) Vitézi Rendet másrészt a „Kameradschaftsbund Ungarischer „Vitéz” Ordensmitglieder” (magyarul: „Magyar „Vitézi” Rendtagok Bajtársi Szövetsége”) név alatt bejegyzett Egyesületet. Ennek az Egyesületnek bírósági bejegyzésével az egyesület (röviden:Szövetség) jogi személyességet nyert el és ezáltal jogi keretet teremtett az újjáalakult Vitézi Rendnek müködéséhez a szabad világban. Ez biztosította a Vitézi Rendnek – az elmúlt hosszú évek bomlasztási tevékenységeinek dacára – Németországban jogszerű és törvényes működését és jogfolytonosan működik mind a mai napig, mint az 1920. évben vitéz Horthy Miklós Magyarország kormányzója által alapított Vitézi Rend egyedüli jogutódja. A bejegyzett Vitézi Rend megnevezés határozott megkülönböztetést biztosít Rendünknek a többi jelenleg már létező különböző „Vitézi Rend”-ekkel szemben.

Mi, a bejegyzett Vitézi Rend vezetői megerősítjük, hogy a Rendi Kódex előírásait – vitézi elöljáróink utasításaihoz hűen – életünk végéig megtartjuk, amint azt eskünkben megfogadtuk. A magyar nemzethez – távol szeretett hazánktól is – hűek maradunk és Rendünkben a vitézi szellem fennmaradására törekszünk minden cselekedetünkben.

Szeretettel üdvözlöm minden Rendtársamat bejegyzett Vitézi Rendünk 50 éves fennállása alkalmából és megnyitom saját honlapunkat -- az egymás közti bajtársiasság kimélyítése céljából -- a világ minden részén élö rendtársak közötti kapcsolatfenntartás eszközeként.

Wilhelmsfeld, 2012. október 31-én

Az egységes Vitézi Rend újraalapításáért!

Rendtársi üdvözlettel:

vitéz Gergely István sk. elnök

***


Köszönet illeti meg az 1962-ben Németországban újjáalakult hagyományos Vitézi Rend alapító-rendtagjait, amiért a „Bajtársi Szövetség” 1962. október 29-i bírósági bejegyeztetésével a Vitézi Rend elnyerhette az emigrációban azt a jogi formát, amely jogi személyiségével, minden bomlasztási és szakadár tevékenység dacára, biztosította Németországban - és így az egész szabad világon, mint jogutódnak – a működését 50 éven keresztül. Köszönet illeti a Bajtársi Szövetség elnökét, vitéz Gergely Istvánt, a Vitézi Renden belüli bomlasztási tevékenységekről írt „Tanulmány”-ért és az abban nyert eredményekért, melyek alapjai lehetnek a jelenleg fennálló sajátos vitézi szervezetek mielőbbi egyesítésének is. További sok sikert kívánok a „Bajtársi Szövetség” valamint annak magyarországi és külhoni vitézi szervezetei minden rendtagjának a magyar haza sorsának jobbrafordulásáért kifejtett tevékenységühöz.

vitéz Hunyadi László főkapitány
Történelmi vitézi Rend

Vissza