Megemlékezés az Úz-völgyében
2013.08.24

vitéz Nagy Zoltán székkapitány írása

Huszadik alkalommal emlékeztek a hazájukat, szülőföldjüket védő székely-magyar honvédekre, akik az 1944. augusztus 24-i szovjet vérbetörés napján, és az azt követő hetekben vesztették életüket az Úz-völgyében. A helyi, korábban elhanyagolt temető két évtizede zarándokhellyé vált. Szimbolikus emlékmű, kopjafák, kő- és fakeresztek egész sora emlékeztetnek a szomorú napra.

Székelyföldi és magyarországi zarándokok, hagyományőrzők emlékeznek és emlékeztetnek a keleti magyar határ legvéresebb csatájára az Úz völgyében, ahol bajtársaik és felmenőjük az életüket adták hazájukért. Ma már kevesen élnek azok közül, akik részt vettek az Úz-völgyi harcokban. A Keleti-Kárpátok ma is megközelíthető hágója, az egykor virágzó fatelep az évforduló időszakában ismét megtelik élettel. A megemlékezés alkalmat nyújt arra, hogy fiatalok és idősek együtt elevenítsék fel a történelmet. Az ökumenikus istentisztelet után a zarándokok megkoszorúzzák az elesett katonák emlékére állított emlékművet.

A Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki tagjai is évek óta részt vesznek a zarándoklaton, ahol nem egy érdemszerző előd harcolt, vagy ha kellett adta életét a Hazáért. Az idei megemlékezésen részt vett vitéz Füredi Gábor is, Békés megye székkapitánya, aki saját faragású kopjafa állításával emlékezett a völgyben harcoló érdemszerző édesapjára.

A több mint félszáz huszár felvonulása, valamint a Történelmi Vitézi Rend tagjainak fegyelmezett és rendezett sorai kegyeletteljesebb és katonásabb tiszteletadást kölcsönzött a megemlékezésnek, amely évről-évre több zarándokot vonz a Keleti-Kárpátok szorosába. Az elesett hősök emlékművének megkoszorúzása után a vitézek lerótták kegyeletüket néhai v. Kajcsa András m. kir. honvéd kopjafája előtt, aki 1944. augusztus 26-án halt hősi halált. Leszármazott családtagjai és várományosai helyezték el kopjafája előtt a megemlékezés koszorúját, Sepsiszék állományának és a szentivánlaborfalvi férfi dalárda tiszteletadása mellett.

vitéz Füredi Sándor székkapitány a maga faragta kopjafát édesapja emlékére állította

Vissza