Megemlékezés Mányban a doni harcok és a budai kitörés halottairól
2018.02.29.

A Fejér megyei Mány községben tartotta hagyományos központi megemlékezését a 2. világháború áldozatairól a Történelmi Vitézi Rend 2018. február 17-én, vitéz Szabó Zoltán polgármester szervezésében. A művelődési házban gyülekeztek a megemlékezők, majd zászlókkal, menetoszlopban vonultak be a református templomba. Igét hirdetett vitéz Szabó Ferenc püspökhelyettes, a Dunamelléki Ref. Egyházkerület főjegyzője. Ezt követően a község turulos hősi emlékművén helyezték el a megemlékezés koszorúit, ahol a Szent László Honvéd Hagyományőrző Egység és a Vitézi Rend tagjai együtt álltak díszőrséget vitéz Kardos László ny. alezr, vitézi székkapitány vezetésével. A zászlók elvonulása után gépkocsikkal utaztak a község határában lévő Kitörés emlékkövéhez, ahol a koszorúzás és az egyházi áldások után a résztvevők elénekelték a Himnuszt. Mindezek után a művelődési házban bajtársi ebédre látták vendégül a nagyszámú résztvevőt a mányi vitézek.

fotó: Tóth Péter

 

Vissza