Vitéz Szurmay Sándorra emlékeznek a ma hősei Vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor ny. vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter 1945. március 26-án, hetvenöt esztendővel ezelőtt tért meg teremtőjéhez. A ma hősei, a COVID‒19 néven elhíresült koronavírus okozta járvány ellen küzdők tisztelettel hajtanak fejet a Monarchia egykori legismertebb és legelismertebb magyar hadvezérének emléke előtt. Tisztelegnek és emlékeznek, miközben az ország, a magyar emberek védelméért katonaként, honvédségi alkalmazottként ki-ki teljesíti, amit vállalt, szolgál, ahogy kötelessége a határnál, vagy rendészként, a járvány megfékezéséhez szükséges rend őreként, segítő két kezével szükségkórház építőjeként, avagy a védelem-egészségügy szakembereként, ahol képességei szerint kell. A ma hősei, köztük a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár katonái, akik vallják, névadójuk, Szurmay tábornok öröksége, életútja tovább erősíti bennük a katonai hivatás iránti elkötelezettségüket, a feltétel nélküli hazaszeretet magasztosságát. „Korának egyik kiemelkedő, meghatározó katonai személyisége, vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor ny. vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter igazi katonai vezető volt, aki tetteivel és személyes példamutatásával mintát adott nemcsak a korabeli, de a mai magyar haderő parancsnoki állományának, a katonai hivatás iránt érdeklődő fiataloknak, valamint a már szolgálatukat befejezett nyugállományú katonáknak. Tetteivel, mély katonai hivatástudatával, hitvallásával és elkötelezettségével követendő példaképévé vált a szigorú, következetes, példamutató, követelménytámasztó, ugyanakkor emberséges parancsnoknak.” Az iménti mondatokat a Budapest Helyőrség Dandár, valamint a XVI. kerület önkormányzata közös kiadásában megjelent, A katonabáró ‒ Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére című kötetben olvashatjuk. Vélhetjük, Baráth Ernő dandártábornok, dandárparancsnok előszavának gondolatait március 26-án, a hadvezér halálának 75. évfordulóján hallhattuk volna a Stefánia Palotában, a hadvezér és családjának történetét bemutató tárlat megnyitóján, de az élet, a koronavírus miatti programlemondás közbeszólt. E rövid részletéből azonban kitűnik, az alakulat miért vette fel a hadvezér nevét, miért tartja ébren a szolgálat mindennapjain Uzsok hősének emlékezetét, és miért tarthatjuk fontosnak, hogy most, ezen az évfordulón is felidézzük a hadvezér életének, katonai pályájának néhány részletét. (M. Tóth György kötete elérhető elektronikus formában is: A katonabáró : Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére / Tóth György, M. ; szerkesztő Hausner Gábor http://mek.oszk.hu/17500/17563 ) A katonai pályán töretlenül előre haladó Szurmay Sándor a XIX. századi Magyarország távoli szegletéből, egy bánsági iparvárosból, a ma Romániában található Boksánbányáról indult el, hogy végül elfoglalhassa a honvédelmi miniszteri bársonyszéket, és a Nagy Háború vége felé három kormányban is szolgálja hazáját. S hogy el ne feledjük, tavaly ősszel honvédelmi miniszterhelyettesi és dandárparancsnoki részvétellel, a kötet írója és a helyi református lelkész kezdeményezésére emléktáblát avathattak fel a hadvezér szülővárosának református templomában. Uzsok hőse a harctérről 1917 februárjában érkezett a Buda várában lévő minisztériumi épületbe, s rá néhány hónappal vehette át a haditetteiért kiérdemelt, akkoriban legmagasabb rangú katonai kitüntetés, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét. Az oroszok ellen küzdő, róla elnevezett hadseregcsoport katonái, a magyar bakák élén a „húsvéti csatákban” mutatott hadvezéri helytállásáról még Magyarország szovjet megszállása után, egy 1946-os debreceni, református tankönyvben is írtak. Írhattak, mert a megszállók és kiszolgálóik némiképp megfeledkeztek az azonnali cenzúráról, a tankönyv megsemmisítéséről. Az első világháború és az azt követő trianoni békediktátum centenáriumán Budapesten, a mátyásföldi emlékezet központban a dandár parancsnokának jelenlétében mutatkozott be az imént említett kötet szerzőjének kutatásain alapuló vándorkiállítás. Az azóta a dandár Budaörsi úti paravánjait is megjárt tablókon a fővárosi kerület egykori nagyra becsült közéleti személyiségének, a Monarchia, a Nagy Háború legismertebb magyar hadvezérének és családjának könyvbeli története kelt új életre. A felvételekről az egykori mátyásföldi nyaralótulajdonos Szurmay család és a kerítésszomszéd közeli rokon (a leszármazottak révén ma is ugyanabban a villában lakó) Zettner família tagjai tekintenek ránk. Láthatjuk Uzsok hősét, családjának tagjait, a róla elnevezett hadseregcsoport katonáit, történelmünk ismert és ismeretlen szereplőit, a névadójuknak laktanyai szoborparkjukban emléket állító mai katonákat. Uzsok hőse… Szurmayra sokan „aggatnak” jelzőket, Kárpátok „oroszlánjának” titulálták már. Aki írásaiba, a róla papírra vetett gondolatokba beleolvas, nyomát nem látja túlzásoknak, felesleges jelzőknek. Ellenkezőleg, a hadvezér sosem mulasztotta el katonáit, a magyar bakákat előre, ahogy ő mindig fogalmazott, a „félisteneket” méltó helyükre állítani, ha dicső harcokról esett szó. Pedig hát voltak tettek, közös dicső tettek. Pedig hát voltak tehetséggel, képességgel, hadvezéri kurázsival dicső tettek. A „legmagyarabb Habsburg”, a harctéri fegyvertárs, a két világégés közötti idők kedves kártyapartner, József főherceg többkötetes művében szerencsére hátrahagyott egy dokumentumértékű epizódot. Így idézte a hadvezér hadseregparancsnokát. „ Szurmay: az engedelmességet megtagadta és kijelentette, hogy az uzsoki hágón túl nem megy vissza… Az Isten áldja meg érette!” Márpedig ez így történt. „ Kívülállók az én küzdelmemet a többször megváltoztatott parancsok nyomán (1915.) április 1-én és 2-án az engedelmesség megtagadásának nézték.” Szurmay emlékező szavaihoz tegyük hozzá: semmi mást nem akart, mint az Uzsoki hágónál kiépített állásaiban megmaradni, az orosz gőzhengerrel a harcot ott és akkor sikerrel felvenni. Persze, ma már tudjuk, bátorságánál, leleményességénél csak hozzáértése volt a nagyobb. Bruszilov lovassági tábornok nem ok nélkül írta emlékiratában: „ A kemény és elkeseredett harcok csapatainknak igen nagy veszteséget okoztak. Kiváltképpen a magyarok védték borzalmas és elkeseredett elszántsággal a magyar síksághoz vezető kapukat.” A két háború közötti idők Trianon sújtotta Magyarországán is megbecsülés övezte Szurmay közszereplését, katonai és természetírói munkásságát. Volt katonái, akiket mindig is félisteneknek nevezett, fel-felkeresték, és ezt a vele készített interjúkban, saját publicisztikáiban ezt sosem mulasztotta el jó szívvel említeni. Életének nyolcvanötödik évében, 1945. március 26-án a főváros ostromának idején tért meg teremtőjéhez, temetésére két nap múltán került sor. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található nyughelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2001-ben védettnek minősítette. (A temetőben szervezett XX. századi katonai emléktúra elnevezésű program egyik úti célja Szurmay Sándor és családjának sírhelye.) A Nagy Háború, illetve a trianoni békediktátum centenáriumán tisztelettel hajtunk fejet emléke előtt. M. Tóth György
|
|