Megemlékező rendezvény vitéz Pongrátz Gergely halálának 2-ik évfordulóján
2007.05.19.

A budapesti Corvin közben a Történelmi Vitézi Rend is koszorúzással emlékezett az egykori parancsnok, vitéz Pongrátz Gergely emléktáblája előtt 2007. május 19-én. A Corvin Moziban kiállítást rendeztek az 1956-os forradalomról és a Kiskunmajsai 56-os Múzeumról.

A megemlékezés a Kabos teremben folytatódott. Dr. Bözsöny Ferenc történelmi áttekintésében röviden bemutatta a felvonultatott magyar zászlókat az Árpád-háziaktól egészen a ma hivatalos magyar zászlóig.

Dr. Longauer Tibor Miért vagyunk itt? címmel folytatta a felszólalások sorát. Az Emlékezzünk a Hősökre dokumentumfilmből vetítettek egy részt, majd Szüle Zsolt szavalta el az Akkor novemberben című verset. Az egykori harcostárs, Wittner Mária, aki a Corvin-közi Bajtársi Közösség elnökeként gyászbeszédében az 1956-os szabadságharc leverését követő iszonyú megtorlás időszakának üzenetét hangsúlyozta: túl kell élnünk, nekünk is most épp úgy túl kell élni, ahogy azoknak, akik annak idején a börtönben sínylődtek.

A műsorban közreműködött a Veres Pálné Gimnázium kórusa. A zárszót vitéz Hajdú Szabolcs a Történelmi Vitézi Rend törzskapitánya, egykori 56-os közlegény mondta.

Vissza