Altábornagy. 1912-ben a bécsújhelyi akadémián avatják gyalogos hadnaggyá. Az I. világháborúban többszöri kitüntetéssel soron kívül századosi rendfokozatot szerez. 1921-22-ben elvégzi Hadiakadémiát. A nemzeti hadseregben őrnagy.

Különböző vezérkari beosztások után 1933. ápr. 1.-1933. szept. 15. között Belgrádban és Athénben, 1934. jan. 1.-1939. máj. 1. között Szófiában katonai attasé. 1940-ben tábornokká lép elő. 1939-1942 között a 27. gyalogos dandár, ill. könnyű hadosztály parancsnoka.

1940-ben dandárparancsnokként részt vesz Észak-Erdély felszabadításában. 1942. okt. 1-jén altábornagyi rendfokozatot ér el. 1943. máj. 15. - 1944. júl. 2. között a III. hadtest parancsnoka, altábornagy és a keleti megszálló erők főparancsnoka. Majd rövid ideig a Legfelsőbb Honvéd Törvényszék elnöke.

1944. aug. 1-jén a budapest I. hadtest élére kerül, a kiugrási kísérlet egyik kulcsfigurája, a kormányzó leghűbb parancsnoka. Ezért a Gestapo 1944. okt. 8-án elrabolja, Mauthausenbe hurcolják, ahonnan csak 1945 nyarán tér haza. A Honvédelmi Min. igazoló bizottsága igazolja, és nyugállományba helyezi.

Bár nevéhez semmilyen háborús bűntett nem tapadt, 1947 elején a szovjet hatóságok letartóztatják, és "háborús bűnösként" halálra ítélik és kivégzik. A magyar katona hazaszeretetéért, hűségéért és vitézségéért gyűlölet, megvetés és méltatlan halál járt fizetségül akkoriban. Méltatlan halála példa arra, hogy a szovjet hóhéraink miként pusztították el a magyarság legjobbjait, hogy helyükbe saját csatlósaikat ültessék.

1992-ben rehabilitálják, posztumusz vezérezredes. Hazafias helytállásáért 2006-ban posztumusz Magyar Örökség Díjat ítélnek meg számára.